Dr. Lebovits Imre
A munkaszolgálatos századunkból, a 750 emberből talán ha 150-en maradtunk, akik megjártuk a keleti frontot, túléltük a téli vasútépítést a Fertő-tónál, a tífuszt és a gyalogmenetet Mauthausenbe.
Dr. Lebovits Imre
(1929)
15 évesen került munkaszolgálatba, megjárta a keleti frontot, vasutat épített a Fertő-tónál, majd túlélve a tífuszt és a gyalogmenetet Mauthausenben szabadult föl.
Édesapja munkaszolgálatosként halt meg, édesanyja a tiszafüredi rokonsággal együtt Auschwitzban pusztult el.
Imre Tiszafüreden született, de 1943-ban Budapestre került szűcsinasnak. Amikor a németek bevonultak Magyarországra, Imre úgy döntött, hazamegy a szüleihez. Külön engedélyt kellett szereznie az utazáshoz. Mire meglett az engedély és hazamehetett, a húszéves bátyját már elvitték munkaszolgálatra, a szülei pedig azzal fogadták, hogy a családi pékséget elvették tőlük. Pár nappal később a tiszafüredi téglagyárba hajtották őket, azt a területet jelölték ki ugyanis gettónak.
Április vége felé sorozást tartott a füredi gettóban vitéz Horváth Kálmán magyar királyi százados. A fiatal, 15 éves gyerekek is jelentkezhettek, ha akartak. Imre önként jelentkezett, és mivel édesanyjáék nem ellenezték a dolgot, el is indult a századdal. Pár nap múlva a csendőrök kiürítették a gettót, és minden lakóját deportálták.
Imre a munkaszolgálatos századdal nagy utat járt be a Felvidéktől a keleti frontra a Kárpátokig, majd gyalog vissza magyar területre, keresztül az országon a nyugati határ felé. Végül a Sopronhoz közeli Donnerskirchen (Fertőfehéregyháza) településen kötöttek ki, ahol a Fertő-tó mentén építettek vasútvonalat 1944 különösen hideg telén. Sokan megfagytak, ráadásul kitört a flekktífuszjárvány is.
A betegséget Imre is elkapta. Lázasan, eszméletlenül feküdt, és annak köszönheti, hogy nem rakták ki a hóra megfagyni, hogy egy falubelije letakarta valamivel, így nem vették észre. A szovjet csapatok közeledtével a század maradékát gyalogmenetben hajtották tovább Mauthausen felé. Imre betegen, de valahogy ezt is túlélte, végül Mauthausenben szabadult föl 16 évesen.
Tiszafüreden a háború előtt 140 zsidó család élt. A nagy részüket elpusztították. Imre hatalmas rokonságából szinte senki nem tért vissza. Édesapja valahol munkaszolgálatosként, édesanyja valószínűleg Auschwitzban halt meg a többi deportált rokonnal együtt. Szerencsére Imre után a bátyja is hazatért, és újranyitotta apjuk pékségét. Imre Budapestre került. Gépészmérnöki diplomája megszerzése után is a Műszaki Egyetemen maradt és dolgozott 43 éven át.
Saját megmentőjének, vitéz Horváth Kálmán századosnak és sok más embermentőnek állított emléket 2007-ben megjelent Zsidótörvények – Zsidómentők című kötetében. Imre a kezdetektől lelkes résztvevője Az Élet Menete rendezvényeinek.
