Dr. Gerő Zsolt
Mindig harcolj, ne állj be birka módjára a sorba! Ne légy gyáva, hanem küzdj az életedért!
Dr. Gerő Zsolt (1930)
Hamisított papírokkal egy budapesti műszerüzemben dolgozott a felszabadulásig.
Szülei és nagyapja a holokauszt áldozatai lettek.
Zsoltnak az édesanyjával, a nagynénjével és a nagyapjával 1944 júniusában csillagos házba kellett költöznie. Ekkor a bátyja már egy budapesti laktanyában volt munkaszolgálatos, az édesapjuk pedig évek óta nem élt velük, mert már korábban munkaszolgálatba hurcolták. A csillagos házból a nyilasok előbb a 16-60 év közöttieket vitték el, így került Zsolt édesanyja és nagynénje az óbudai téglagyárba, majd a nyugatra indított menetbe, ahonnan a nagynéni haza tudott szökni, az édesanya viszont nem bírta az erős menetelést, ismeretlen helyen agyonlőtték, vagy az árok szélére húzták. Csupán 47 éves volt. November végén aztán a nyilasok a gettóba „kísérték” a többieket is a házból, köztük a 82 éves nagypapát. Sosem tudta meg a család, hogyan pusztult el.
Zsolt nem ment be a gettóba. A felszabadulásig tartó két hónapot a tizenöt éves fiú három dolognak köszönhetően élte túl Budapesten. Egyrészt a születésekor csak apja kitartó utánajárására engedélyezték a Zsolt név bejegyzését, ezért voltak más keresztnévre szóló, de eredeti születési anyakönyvi kivonatai. Ezeken az egyik rokona könnyen át tudta javítani a vallást jelölő „izr.” feliratot „ref.”-re. A hamisított papírok mellett az 1943 őszétől esztergályosinasként szerzett szaktudása is segített Zsoltnak abban, hogy munkát kapjon egy Teréz körúti, orvosi műszereket gyártó üzemben.
A harmadik dolog pedig, ami kulcsfontosságú lett a túlélésben, az a cserkészetnél elsajátított szemlélet és gyakorlati tudnivalók voltak. A zsidókból álló Vörösmarty cserkészcsapatot ugyan többször betiltottak, ám a csapat vezetői úgy gondolták, muszáj, hogy a zsidók számára egyre nehezedő időkben a fiatalok gyakorlati ismereteket és állóképességet szerezzenek, ezért egyenruha használata nélkül mégis tovább működtek. Zsolt a cserkészetben tanulta meg leküzdeni a félelmét.
Zsolt az üzem alatti külön pincerészben kapott szállást több más munkással együtt. Nem beszéltek egymással, mindenki tartott a másiktól és az esetleges feljelentéstől. Zsoltnak a biztonságán kívül ennivalóról is gondoskodnia kellett. Nem volt élelmiszerjegye, ezért a légiriadók alatt szökött ki az utcára és betört üzletekben keresett magának ennivalót, illetve egy kedves szomszédtól kapott lisztből és zsírból készített rántással élte túl a január közepéig tartó időszakot.
Zsolt az üzemben szabadult föl január 18-án, a Vörös Hadsereg megérkezésekor. A szülei nem jöttek vissza. Édesapjáról három évtizeddel később derült ki, hogy a Hamburghoz közeli Neuengamme munkatáborban halt meg, Hamburgban temették el. 48 éves volt.
